"Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent..."
/William Blake/

2016. július 27., szerda

Önmagunk felismerése, ikerlélek



Ikerlélek. Talán sokszor hangoztatott elcsépelt szó lett már. Sok sztorit kanyarítanak köré, mesébe illő képzeletbeli kapcsolatokat, melyek csak egy leírásban szerepelnek. Hallunk történeteket, hogy megtaláltam az ikerlelkem, de nem jöttünk ki egymással. Stb. Aztán itt ott leírják, semmi gond, a lelkeitek együtt maradtak és majd várjátok a csodát. Miközben várakozol, majd mi segítünk megkeresni az ikerlelked. Fölösleges keresni, mert fel fogod ismerni!!! Ki is az ikerlelkem? Aki olyan, mint én! Mikor ismerem fel magam a másikban, ha már tudom, ki vagyok én! Önismeret, önmagunk megismerése nélkül, akkor sem fogom észre venni az ikerlelkem, ha ott áll előttem. Kezdjük az elején! Ismerkedjünk meg önmagunkkal, tárjuk fel a hiányosságaink, értékeink, kerüljünk békébe önmagunkkal. Mert a béke egyébként is velem kezdődik. Békére lelek, kialakul az önbizalom, az énkép, a lelki belső konfliktusaink is megoldódnak, elfogadom önmagam, felismerem önmagam. Ha már tudom, ki vagyok, egyszer csak jön valaki, s rádöbbenünk, jé, ő pont olyan mint én! Beszédbe elegyedünk, azon kapjuk magunk, mennyire azonosan gondolkodunk, látunk és érzünk. Gyorsan épülni kezd a kapcsolat, az élethelyzetek okozta kisebb akadályok is leküzdhetővé válnak. Érezzük, a másik mellett pont olyan békés minden, mint amikor én magam is teljes békében vagyok egyedül. Itt már nincs versengés egymással, nincs kisebbrendűség, s azon kapjuk magunk, hogy fejlődünk. Fejlődünk, mert biztatjuk s építjük egymást. Minden energiánkkal, a kapcsolat és önmagunk fejlődését szolgáljuk. Képesek vagyunk megújulni, így a kapcsolat is képes megújulni, mindenkor. Sűrűn szembesülünk az újdonság varázsával s így képtelen ellaposodni unalmassá válni az együttlét. Az élet nem arról szól, hogy az illúzió rózsaszín ködében ábrándozzunk a boldogságról! Éld meg, tedd meg, öleld meg, az élet körülötted történik nem egy romantikus lányregényben.

A helyett, hogy keresed folyton az ideális társad, válj magad ideális társsá!

Szeretettel Mindenkinek
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése