Te vagy a kulcs

Az ember folyamatosan tanul, fejlődik, eltöprengtem és ez változásra, változtatásra sarkallt, önmagam megváltoztatására legfőképp, mert mindennek okai mi vagyunk saját életünkben, mi tehetünk arról, ami körül vesz minket. Az ember, ha felnőtt, akkor mindenért önmagát teszi felelőssé nem a körülményeket, nem a polgármestert, nem a miniszterelnököt, nem a Társát, nem Istent s még csak nem is a Kispistát. Életedre TE vagy a megoldás, és jusson eszedbe, ahogyan nekem is eszembe jutott, a Boldogság Forrása, Benned van, Bennünk van!
Fotó: Csík Attila

Minden új út az ismeretlen felé visz…

A jövő kifürkészhetetlen labirintusok hálózata, ahány út annyiféle cél létezik. Vannak, élethelyzetek melyek olyannyira kényelmetlenné válnak, hogy az embernek szükséges elindulni egy másik úton, belevetve magát így az ismeretlenbe. Pl. egy megromlott párkapcsolat is lehet ilyen bezápult helyzet, melyben, ha benne maradunk előbb utóbb testileg is kárát látjuk majd. Még ha fájdalmas is a továbblépés, amikor eljön az idő lépni kell, különben vele rothadhatunk a bezápult helyzettel.

Az ember ilyenkor összeszorítja a fogát és beleveti magát az ismeretlenbe, maga mögött hagyva a múltját, nehéz döntés és az út is rázós, de ez visz előre.

Voltam én is így és nem tagadom tényleg nagyon rázós volt amikor tovább léptem, olyankor minden ami biztonságot adott, semmivé válik s helyébe lépett a bizonytalanság. DE ha nem akarunk a körülmények áldozatává válni be kell ezt vállalnunk, akár azon az áron is hogy bevállaljuk a teljes bizonytalanságot, párkapcsolat esetén a magányt ami úgy is csak egy átmeneti állapot, hisz minden állandóan változik.

Az ember hajlamos keresni kifogásokat, pl. amikor szükséges lenne kilépnie a házasságából, egyik ilyen „kifogás” lehet, pl. ha születtek közös gyermekek, sokan mondják ilyenkor, nem lehet felelőtlen ezért inkább nem kockáztat és marad a bomló kapcsolatban.

Valójában ez aztán a felelőtlenség, főleg ha bele is betegszik a rossz kapcsolatba, így kockáztatja csak igazán a gyermek biztonságát…

A továbblépés nem zárja ki a felelősségvállalást, sőt így megelőzhető, hogy olyan viselkedésminta öröklődjön tovább, ami talán jobb, ha nem öröklődik, kilép az ember az áldozat szerepből és sorsának kovácsa lesz. Az ember igazából ekkor vállal felelősséget igazán, mert így nem kockáztatja olyan mértékben a saját létét s ez által a gyermeke biztonságát.

Felelősség

Mindaddig míg fel nem ismerjük, hogy mi magunk vagyunk felelősek a sorsunkért, addig a változás a szép új jövő és jelen, várat magára.
A változás az egyénnel kezdődik, aki nem boldog önmagában, az nem lesz boldog semmilyen más külső tényezőtől sem, aki folyamatosan külső tényezőket okol élete alakulásáért, az egyszerűen nem nőtt fel, mert nem képes felvállalni a felelősséget még saját életéért sem.
Ki mit vállal azt éli az élet szintjén, és mindenki pontosan azon dolgokat vonzza be létébe, ami ő benne is ott van.
A jó, jót vonz, a rossz rosszat, szeretet, szeretetet szül, a gyűlölet gyűlölet.
A boldogság elindul egy emberben, átterjed a környezetére, a városára, az országára, majd az egész világra…

Minden rajtad múlik...

A változás az egyénnel kezdődik, aki nem boldog önmagában, az nem lesz boldog semmilyen más külső tényezőtől sem, aki folyamatosan külső tényezőket okol élete alakulásáért, az egyszerűen nem nőtt fel, mert nem képes felvállalni a felelősséget még saját életéért sem.
Ki mit vállal azt éli az élet szintjén, és mindenki pontosan azon dolgokat vonzza be létébe, ami ő benne is ott van. 
A jó, jót vonz, a rossz rosszat, szeretet, szeretetet szül, a gyűlölet gyűlöletet.

Felelős vagy Önmagadért

Manapság, mindenki tudatos, mindenki megtesz mindent azért, hogy boldog legyen, ha rosszul érinti valami, megpróbál rajta, még ha nem is esik ínyére, mosolyogni, igyekszik pozitív lenni. Valójában, aki mindig igyekszik mindenben a pozitívat meglátni, igyekszik mindig pozitív lenni, sosem pozitív. Míg nem megy hittel átéléssel a pozitív gondolkodás, a léte, mint tapasztalja, egyre negatívabbá válik. minden az elfogadással kezdődik, ha folyamatosan elfojtom a negatív élményeket, sosem élem meg őket, s ott maradnak lelkünk polcain, ahol így már nem lesz hely a pozitív élményeknek, pozitív megélésnek. Az emberek egyre kevésbé vállalnak felelősséget életükért, egészségükért, s szinte mindenért. Alapvető, egyszerű kérdésekben is segítségért folyamodnak, majd az asztrológusom megmondja, majd az életvezetési tanácsadóm megmondja, majd a párkapcsolati tanácsadóm megmondja stb. Igaz, valóban megmondják, mit lehet tenni, vagy mit érdemes tenni, de esélyes hogy így az ember megerőszakolja önmagát a sorsát. Az ember, ha nem kész valamire, tanácsokért folyamodik, a tanács hatására dönt, viszont ha mégsem az következik be, amit várt, akkor mutogat a tanácsadóra, hogy de hát ő azt javasolta, ő azt mondta stb.. Ha valamire kész vagyok, akkor elindulok a megtapasztalás felé, nem kérek tanácsot, ha nem vagyok kész, tanácsot kérek, mely így magában hordozza azt a veszélyt, hogy felkészületlenül találjuk magunkat egy gyermekvállalás kellő közepén, avagy egy számunkra már nagyon kényelmetlen párkapcsolatban. A tanácsadó sosem azt mutatja, meg merre menj, csak egy utat tár fel előtted, melyen elindulni a Te döntésed kell, hogy legyen. Ha valamiben nagyon bizonytalan vagy, eséllyel nem vagy még kész rá. Tudatosság, sok csapdát rejt, ha mindent tudatosan teszek, mindent tudni akarok, a végén kiderül, semmit sem tudok, csak követem a tudatosság divatját. Tudatosan táplálkozok, tudatosan élek, talán még akkor is, amikor az nekem nyűg. Nyűgként élem meg, semmi kedvem hozzá, na de mások azt mondták így él helyesen az ember. Mások átmentek sok megtapasztaláson, sokan így jutottak el a teljes önismeretig, a felismerésekig, és rájöttek, hogy nekik így jó. Nekem biztos, hogy így jó? Az önismerethez saját tapasztalatainkon át jutunk el a leggyorsabban, ha mindig mindent jó akarok csinálni, ha mindig sikeres akarok lenni, ha tudatosan elkerülöm a negatív megtapasztalásokat, megéléseket, a saját fejlődésem útjába állok. A mai világban a spiritualitást sokan félre értelmezik, igyekeznek megmondani másoknak hogy mi a jó, azt hirdetik, gyere, majd fogjuk a kezed, gyere, majd mi megmutatjuk, hogy kerüld, el az akadályokat stb. Pedig nem ok nélkül tartja a mondás is: mindenki a saját hibáiból tanul. Felelős vagy önmagadért, mindaddig, míg mindenre mástól várod a megoldást, semmit sem oldasz meg, ha nem vállalod be, hogy hibát is véthetsz, és mindent jól akarsz csinálni, sosem fogsz élni igazán, sosem fogod megtapasztalni a határaid s így sosem tudsz felülemelkedni a határaidon, önmagadon.

Az én házam az én váram...

A felelősségünk a saját portánk határáig terjed, addig minden ránk tartozik, azon túl az ég világon semmi... Mit jelent ez? Viselkedek valakivel szemben, és azon morfondírozok vajh mit gondolhat rólam a másik, majd rájöttem, teljesen mindegy. Mondok valakinek valamit és azon töprengek mit kezd az információval...ez is felesleges, hisz mihelyt átadtam az infót, az átkerült az ő portájára, onnantól ő dolga mit kezd vele, rám nem tartozik. Régebben sokat töprengtem azon hogy egy egy mondatommal, mit kezd a másik, s közben észrevétlenül folyattam szét az energiáim, ami nagy pazarlás volt részemről.
Ma már eljutottam arra a szintre hogy azt sem várom el, hogy elolvassák, meghallgassák a mondandóm, avval meg már abszolúte nem is foglalkozok mit kezd a másik a gondolataimmal, nem mert nem érdekel, hanem egyszerűen nem tartozik rám...
Ahogy fejlődtem, haladtam a reikiben, önmagamban, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá számomra, hogy mit is jelent, hogy csak a saját portámon "sepregessek" mégpedig az energia átadások során, hisz én csak egy közvetítő csatorna vagyok, mondhatom ugyan a kezelt egyénnek, hogy gyógyuljon meg, de attól én még őt nem fogom meggyógyítani, nem is tudnám hiszen a gyógyulás, a  gyógyulni "akarás" az Ő dolga, az Ő felelőssége és privilégiuma.
A kezelések alkalmával az én felelősségem addig terjed míg átadom az energiát, az hogy a kezelt mit kezd vele, az teljes mértékben az Ő dolga, ha engedi megtörténni Számára a reikit, elindul a testi lelki tökéletesedés, a harmónia felé, ha nem akkor valószínűleg még mindig arra a megtapasztalásra van szüksége.

Mi teremtjük a valóságunk, így mindenkori lehetőségünk, hogy a lehető legemelkedettebb életet teremtsük számunkra Valóságteremtő társaim!

A Te életed rád tartozik a másik élete, a másikra.