Szabadon...

Amint kezünkbe vesszük az életünk irányítását, el tudjuk érni azt, hogy az utunk egyre több emelkedőn haladjon, hogy végül feljuthassunk a hegytetőre… Amikor felértünk, mondhatnánk, utána az út lefelé vezet… de mi van akkor, ha már nem kell talaj a lábunk alá, hogy felemelkedjünk? Felérve a hegytetőre s onnan tovább indulva, kitárhatjuk a szárnyaink és amikor már megtanultunk „repülni” mindegy milyen alattunk a táj… nincs többé szükségünk emelkedőkre, hogy egyre fentebb emelkedjünk… megérint minket a szabadság és a boldogság… egyre többet érezzük e kellemes megtapasztalásokat, míg végül megszokásunkká válnak és azon kapjuk magunk, hogy repülünk és nincs több lejtő, mely lefelé vinne minket… s emelkedőkre sincs szükségünk többé... mert végre szárnyalunk és szabadok vagyunk, mint a madár fenn az Égen…

Ébreszd fel a Benned szunnyadó Varázslót...

„Mit gondolsz, miért van az, hogy elolvasol sok szép gondolatot, eltervezel dolgokat, mégsem a szerint élsz? Miért nem válnak erővé benned a reményeid és szándékaid? Mert mindezek nem hatják át egész lényedet. Belül szendereg a Varázslód. Sőt, gyakran alszik is, ezért aztán nem sikerül a mutatvány. Pedig a tapasztalatok megtaníthatnának arra, hogy a reményedet úgy tudod sikerré alakítani, ha megtanulod – sok küzdelem és lemondás árán - legyőzni magad. Először minden belül történik meg. Nem amikor vágysz rá – az még könnyen megy. Hanem akkor, amikor átlátod: mit kell tenned érte, és megtalálod magadban azt a kérlelhetetlen Varázslót, aki meg is teszi. Bármilyen nehéz, bármennyi kudarccal jár, és bármennyi időbe kerül. Minden hit alapja az, ha hiszel magadban. Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben –hanem önmagadban. Vigyázz, ez nem önhittség! Sőt, épp az ellenkezője. Az önhitt: erőszakos, beképzelt, görcsös, hiú. Folyton pumpálja magát, és másokat is. Mindenkit föl akar tölteni hittel, erővel, mert azt hiszi, hogy önbizalmat kívülről is lehet adni. Úgy véli, az ember olyan, mint egy luftballon: felfújható. Téved. Aki igazán hisz önmagában: szerény. Nincs szüksége semmiféle külső megerősítésre. Inkább bírálja magát, semhogy dicsőítené. Miért? Mert tudja, hogy hiába jó – de nem egészen jó. Lehetne sokkal jobb is. Önbizalmat csak magadnak tudsz adni. Azt mondom: lépj ma, holnap és holnapután! Kezdd el magadban. S aztán szaladhatsz, és később repülhetsz.”

Müller Péter

Repülés...

Életünk, folyamatos körforgásban van… Lejtők s emelkedők tarkítják utunkat, teszik változatossá az utazást… Helyet kap létünkben a kellemes ugyanúgy mint a kevésbé kellemes megtapasztalás… Bárhogy is tekintünk egy egy megtapasztalásra, bárhogy is érezzük magunkat a megtapasztalás megélésekor, mind egyaránt a fejlődésünk szolgálja, mindegyik által fejlődünk s közben egyre tudatosabbá válunk… semmi sem tart örökké, minden véget ér egyszer, a természetben is követi az éjjelt a nappal és az eső után újra felragyog a nap… csak egy valami állandó életünkben, a változás… Amint egyre tudatosabbá válunk s kezünkbe vesszük az életünk irányítását, el tudjuk érni azt, hogy az utunk egyre több emelkedőn haladjon, hogy végül feljuthassunk a hegytetőre… Amikor felértünk, mondhatnánk, utána az út lefelé vezet… de mi van akkor, ha már nem kell talaj a lábunk alá, hogy felemelkedjünk? Felérve a hegytetőre s onnan tovább indulva, kitárhatjuk a szárnyaink és amikor már megtanultunk „repülni” mindegy milyen alattunk a táj… nincs többé szükségünk emelkedőkre, hogy egyre fentebb emelkedjünk… megérint minket a szabadság és a boldogság… egyre többet érezzük e kellemes megtapasztalásokat, míg végül megszokásunkká válnak és azon kapjuk magunk, hogy repülünk és nincs több lejtő, mely lefelé vinne minket… s emelkedőkre sincs szükségünk többé... mert végre szárnyalunk és szabadok vagyunk, mint a madár fenn az Égen…