"Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent..."
/William Blake/

2015. október 22., csütörtök

A föld: az anyaöl...

,,A föld: az anyaöl – s a kripta mélye;
Folyvást temet – és folyvást szül a méhe.
És bármit szül is, édes gyermeke:
Egyként táplálja éltető teje.
Tengernyi magzat – s egy se hasztalan,
Mert mindenkinek, más-más haszna van.
A természet varázsát ontja bőven:
A fűben, a virágban és a kőben.
Ó, nincs a földön oly silány anyag,
Mely így vagy úgy ne szolgálná javad;
De nincs oly jó, melyben ne volna vész,
Ha balga módra vele visszaélsz!
A virtus bűn, ha jó irányt feled,
S a bűn – jó úton – virtussá lehet.
E kis virágszál gyenge levele
Méreggel és balzsammal van tele.
Szagold – s szíved gyönyörtől ittasul:
Ízleld, s szemedre örök éj borul.
Két ellenséges király táboroz
Emberben, fűben: a Jó és a Rossz.
És hol a Rossz erősebb haddal áll,
Az élet hervad – tort ül a Halál."

William Shakespeare

2015. október 8., csütörtök

Az alázat…

Tapasztalom, ki hogyan van e fogalom jelentésével, természetesen elfogadom, hogy úgy értelmezik e mély értelmű szavunk, ahogyan az számukra, elfogadható. Szeretném viszont én is leírni, hogyan értelmezem e szavunk. Alázattal lenni mások iránt jó dolog, alázatos vagyok, amikor a szeretet vezérel és elfogadom a másik ember lényét, nem akarom megváltoztatni, nem akarom ráerőltetni, hogy olyanná váljon, amilyenné esetleg én akarnám, hogy változzon. Viszont az alázat nem egyenlő, önmagam megalázásával. A másik ember akarhat bármit, próbálkozhat rám erőltetni az akaratát, de én döntöm el, mit engedek meg magamnak, így van, jól olvasod, nem neki, hanem magamnak. Alázatos vagyok, ha elfogadom, hogy ő ilyen és rám akarja erőltetni az akaratát, nem akarom megváltoztatni, hogy ne akarja rám erőltetni a saját akaratát, csupán elfogadom, és nem engedem, hogy az akarata érvényesüljön bennem. A hajót is csak akkor tudja elsüllyeszteni a víz, ha beengedi azt önmagába. Alázattal akkor vagyok önmagam iránt, ha tiszteletben tartom a személyes szabadságom és nem engedem meg magamnak, hogy a másik akarata érvényesüljön bennem, oly módon, hogy én azt nem akarom. Tehát ha valaki alázatosnak tartja önmagát, de közben engedi, hogy mások akarata, az ő saját akarata ellenére érvényesül önmagában, akkor már máris nem alázatos, hiszen mintegy megalázza önmagát, sutba dobva a személyes szabadságát. Alázat, ha nem csak mások, hanem önmagam irányában is alázattal viselkedek. Amíg az ember nem tiszteli önmagát és nem tiszteli a saját személye szabadságát, nem a saját útját járja, hiszen nem oda megy, ahova szeretne menni, hanem ahova mások vezetik!
Köszönöm, hogy elolvastad a soraim és megtiszteltél a figyelmeddel!
Szeretettel: József