A megbocsátásról

A megbocsátás elsősorban értünk van, a mi javunk szolgálja, valamint a megbocsátás nem egyenlő az újrakezdéssel pl. az emberi kapcsolatokban, természetesen nem is zárja ki azt. Megbocsátok a másiknak, elengedem és mindenki békében és szabadon halad az útján tovább. A megbocsátással önmagunk oldozzuk el a kellemetlen helyzettől, mint a csónakot a mólótól.

Élni és élni hagyni...

Ne tedd azt mással amit magadnak sem kívánnál. Társas lények vagyunk, így időnként együtt haladunk egy másik társas lénnyel az utunkon, majd amikor már nincs mit tanulni a másiktól és már túlhaladta magát a tapasztalási folyamat (kapcsolat) szükségessé válik a továbblépés. Az ego szintjén olykor ezt nem úgy éljük meg hogy jól érezzük magunk, de mivel a lélek "eszköze" az ego, így ez nem is olyan fontos... Mindenkinek hálával tartozunk hisz még ha csalódunk is benne, akkor is hozzátett a fejlődésünkhöz, lehet így vesszük észre a tátongó rést a pajzsunkon. Egyik kör véget ér...új kör indul, az ego és az egyik kelléke a dac, ilyenkor rossz tanácsadónkká válik és próbálunk odabökni a másiknak hogy egy kicsit azé fájjon neki is...Ezzel önmagunk ellen teszünk, hisz ez egyféle káros gondolat eredménye, ami belőlünk indul, és így mintegy bennünk is kárt tesz...esélyes hogy karmát csinálunk a dologból és azt cipeljük magunkkal, és míg nem oldjuk meg csak cifrázódik, és mindaddig képtelenné válunk a továbblépésre, míg azt meg nem oldjuk...ok-okozat. Mindaddig míg elvarratlan dolgunk van valakivel, addig nem tudunk elszakadni a másiktól, és hiába jön egy új kapcsolat, végül visszatérünk arra a pontra ahonnan az előzőből azt meg nem oldva tova léptünk, mert ott marad egy szál ami nagyon erős és húzzuk húzzuk, míg végül visszaránt minket...Élni és élni hagyni, ha valakivel véget ért az utunk, mielőtt elválunk kívánjunk neki minden jót, bocsássunk meg neki majd engedjük el így válunk szabaddá önmagunk is és így szabadon indulhatunk tova, immár egy téglával "többen" az élet végtelen országútján...

Történet a megbocsátás fontosságáról

"Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.

Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.

A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben...

Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.

Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.

Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva.

A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit ÖNMAGUNKNAK tehetünk!"

 

Megbocsátás...

Sok ember él beleragadva a múltjába, odaláncolva magát egy múltbéli szereplőhöz, helyzethez és ez által bénultan toporog.... Többek említik mennyire haragszanak erre, meg arra, meg hogy soha nem fognak megbocsátani...A megbocsátás pedig a mi javunk szolgálja, amint megbocsátunk valakinek, eloldozzuk magunk, mint a hajót a mólótól, és újra kifuthatunk az élet óceánjára...A megbocsátás nem egyenlő egy kapcsolatban pl. az újra kezdéssel, szimplán tehermentesítjük magunk és mindketten szabaddá válunk....megbocsátással lezárunk egy kört, nem csinálunk karmát, és esélyt adunk hogy új kör induljon az életünkben. A megbocsátás alkalmazásával, könnyebb lett a földi létem...tonnás terhetektől szabadultam meg, mintegy felszabadultabb vagyok mióta nem hagyom magamban a múlt mérgező tüskéit....

"Megbocsátás

Szeretem magamat, ezért a régi sérelmeket elengedem és megbocsátom.
Kivétel nélkül mindenkit elengedek, aki valaha megsértett engem, és mindannyiuknak egészséget, boldogságot és az élet minden örömét kívánom.
Valahányszor eszembe jut a neve valakinek, aki bántott, ezt gondolom: elengedlek, az élet minden öröme a tiéd, szabad vagy és én is szabad vagyok.
A megbocsátás után szeretet, béke és nyugalom költözik a szívembe.
Teremtőerőm felszabadul és építő módon használhatom.
Együttérzéssel és megértéssel fordulok mindazok felé, aki lelkileg, szellemileg és testileg betegek.
Örömmel tölt el, ha másokért valamit tehetek.
Világomban minden rendben van."

(A Tudatalatti Tízparancsolata - Balogh Béla )