Repülés...

Életünk, folyamatos körforgásban van… Lejtők s emelkedők tarkítják utunkat, teszik változatossá az utazást… Helyet kap létünkben a kellemes ugyanúgy mint a kevésbé kellemes megtapasztalás… Bárhogy is tekintünk egy egy megtapasztalásra, bárhogy is érezzük magunkat a megtapasztalás megélésekor, mind egyaránt a fejlődésünk szolgálja, mindegyik által fejlődünk s közben egyre tudatosabbá válunk… semmi sem tart örökké, minden véget ér egyszer, a természetben is követi az éjjelt a nappal és az eső után újra felragyog a nap… csak egy valami állandó életünkben, a változás… Amint egyre tudatosabbá válunk s kezünkbe vesszük az életünk irányítását, el tudjuk érni azt, hogy az utunk egyre több emelkedőn haladjon, hogy végül feljuthassunk a hegytetőre… Amikor felértünk, mondhatnánk, utána az út lefelé vezet… de mi van akkor, ha már nem kell talaj a lábunk alá, hogy felemelkedjünk? Felérve a hegytetőre s onnan tovább indulva, kitárhatjuk a szárnyaink és amikor már megtanultunk „repülni” mindegy milyen alattunk a táj… nincs többé szükségünk emelkedőkre, hogy egyre fentebb emelkedjünk… megérint minket a szabadság és a boldogság… egyre többet érezzük e kellemes megtapasztalásokat, míg végül megszokásunkká válnak és azon kapjuk magunk, hogy repülünk és nincs több lejtő, mely lefelé vinne minket… s emelkedőkre sincs szükségünk többé... mert végre szárnyalunk és szabadok vagyunk, mint a madár fenn az Égen…