"Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent..."
/William Blake/

2013. december 21., szombat

Gyógyítsuk a Földanyát...

Benned terem az élet.
Te a bölcsődben ringatsz,
cipeled a terhemet,
rajtad jár megannyi talp.

Tüdőmet is táplálja
testedből nőtt zöld karod,
bokrok, fák, a fűszálak,
mindezért hálát adok.

Kérlek bocsásd meg nekünk
nem figyeltünk eléggé,
hogy lényedet szennyeztük
és mi tettünk gyengévé!

Gyárak koromfekete
és bűzös lehelete,
a folyókba engedett
sok szemét, méreg, vegyszer
sejted beteggé tette,
senki sem tett ellene.

Legyen ennek már vége!
Titeket kér Emberek!
Fogjunk össze őérte!
Gyógyítsuk a Földet meg!

Földanya szívedhez szól.
Hallgasd mélyen magadba,
s félelmed mi leblokkol,
ne uralkodjon rajtad!

Ébredj! Emlékezz újra!
Tudásra, bölcsességre,
s ezzel lépve az útra,
jön egy boldogabb élet.

Csak hinned kell,
s tenni érte! 

Siska Enikő: Földanyáért

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése