Kapcsolatok…

Tisztelet

Tisztelem magam? Jó kérdés ugye? Önmagunk elismerésével, felismerésével teremtünk alapot az életünknek. Mások annyira fognak elismerni, tisztelni minket, amennyire tiszteljük, elismerjük magunk. Hány, de hány embertől hallottam, semmibe sem néz a párom, gyerekem, mindent megteszek érte, de mégsem vagyok elég jó neki.

Kinek akarok bizonyítani? Megfelelek önmagamnak? Tisztelem magam? El merem mondani a másiknak, ami bánt vele kapcsolatban? Ki merek állni önmagamért?

Önbizalom

Amikor nem merem elmondani az érzéseim, valójában miért nem merem? Félek a kudarctól, félek a másik válaszától? A bennem lévő félelem, önmagamtól való félelem gátol abban, hogy beszéljek az érzéseimről.

Egy kapcsolatban így érnek a sorozatos kudarcok és a sok kudarc élmény hatására, halványulni kezd az önbizalom, ergo még kevésbé fogom tisztelni önmagam.

Ha nem tisztelem magam nőként, avagy férfiként, a társam sem fog tisztelni, s ha nincs tisztelet, nem tudok felnézni a másikra. Amikor nem tudok felnézni a másikra, a kapcsolat ellaposodik, elmosódnak a szerepek

Pl. A férfit, aki nem volt képes felnőni, lehet majd babusgatni, sajnálgatni, vagy el lehet viselni a hisztijét. De az ilyen férfire, nem lehet férfiként felnézni, ergo nem is tudja egy nő sem tisztelni férfiként. S jönnek a sikertelen, romboló párkapcsolatok, kudarcokkal, melyek további önbizalomvesztést eredményeznek.

Vagy pl. a nő masculin nővé válik. Férfiasodik a jelleme, megkeményedik és így hanyatlik a nőisége, s a nő is eséllyel kerül játszmákkal teli kapcsolatokba. Majd következnek a sorozatos kudarcélmények a nő kapcsolataiban is.

Elismeréshez fontos elismernem önmagam, amint ez sikerül, esélyt adok, hogy majd legyenek életemben sikerélmények és így majd erősödik az önbizalmam. Ismeretlen területre kerülök, kinyitom a szemem, kitárom a szárnyaim és fejest ugrok az ismeretlenbe, rögös úton találom magam, de végre önmagam vagyok s úgy élem az életem, ahogy szeretném, nem, ahogy elvárják.

Itt kezdődik a szabadság!

A megszokott, a biztos, a ház, a kocsi, csupán anyagi biztonságot ad, boldogságot sosem, s bármennyire azt érzem, megvan mindenem, ám nincs egyebem, csak a biztonság. A boldogságot nem lehet anyagi javakban mérni.

Felnőtt kapcsolatba akkor kerülök, ha magam is felnövök.

Mit jelent felnőttnek lenni?

Felelősséget vállalok a gondolataimért, mert minden fejben kezdődik. Felelősséget vállalok a tetteimért, önmagamért. Felelősséget vállalok az érzelmeimért.

Érzelmi intelligencia.

Fejleszthető, de nem kell fejleszteni s itt a kell szóra helyezem a hangsúlyt.

Ha kell- ként élem meg, hogy fejlődjek,  s nem önmagam érzelmi fejlődéséért, akkor az véleményem szerint csupán egy megfelelési kényszer s nem szolgálja az érzelmi intelligencia fejlődését.

Hogyan fejlesszem az érzelmi intelligenciám?

Ha nem jó, amit a másik kivált belőlem, akkor mondjam el neki, ami bennem van, pl. merjünk nemet mondani, hátat fordítani annak, ami rám érzelmileg negatív hatást fejtene ki, vagy frusztrálva érzem magam tőle. Pl. ha valaki belemászik az arcomba egy beszélgetés közben, s így azt érzem belejött az intim szférámba, megkérem rá, lépjen hátrébb.

Felnőtté válok érzelmileg.

Amikor már nem hagyom, hogy hatással legyen rám a másik érzelme, ha nem határozza már meg az életem, mit mond pl. a szülőm.

Nem kerülök érzelmi konfliktusba, s ekkor történik meg a leválás a szülőkről, ekkor válunk felnőtté.

Amikor nem érzem magam jól a bőrömben, jönnek a testi tünetek, s e tünetek addig fokozódnak még fel nem ismerem, hogy ideje kilépni egy számomra méltatlan helyzetből, kapcsolatból.

Nem akkor változtatok, amikor nem merek szólni a másiknak, hanem amikor megfogalmazom, mi bánt, s őszintén el merem neki mondani nem félve a kudarctól.

Üljünk le, beszéljük meg!

Egy kapcsolatban, ha azt érezzük nem ért a másik, s pukkadni, duzzogni kezd, avagy elmenekül a megbeszélés elől, akkor esélyes, hogy csak pazaroljuk az időt egymással. Attól, hogy őt nem érdekli a megoldás én meg tudom oldani a helyzetem, de esélyes, hogy így ki kell lépnem a biztonsági zónámból. Hátat fordítok a megszokottnak és arccal fordulok valami új, ismeretlen felé.

Nem tetszik, hogy boldogtalan a gyermekem.

Sok szülőt bánt, ha azt látja a gyermeke méltatlan helyzetben, kapcsolatban él. Kérdés, a szülő kapcsolata milyen a társával? Jó az a házasság? A gyermek nem tanul a szülő tanácsaiból, hanem lemásolja, ahogyan a szülők élnek.

A szülő a gyermekben a saját hiányosságait fogja látni, a tanácsokkal, avagy a nem következetes neveléssel, hozzáállással, csupán a saját életét próbálja megélni. Azt akarja megélni a gyermeke életében, amit nem mer, vagy nem tudott megélni önmaga életében, gyermekkorában.

Ha én magam nem tudok felnőtté válni, a gyermekem sem fog és ugyanarra a sorsa fog jutni, amire én jutottam.

Minden velem kezdődik, hiszen minden belőlem indul, ami az életemben történik.

Ára van a boldogtalanságnak.

Élhetünk egész életünkben elnyomva, érzelmi rabságban, de létünk végén súlyos árat fogunk fizetni. Amikor jön majd az érzés és a gondolat, hogy mi az, amit nem éltem meg sosem, csupán vágytam rá, de nem mertem élni a lehetőséggel, hogy változtassak.

MERT FÉLTEM AZ ISMERETLENTŐL!

S ekkor jöhet a felismerés, hogy amim volt csupán anyagi biztonságot adott, de lehet az sem, így amire igazán vágytam azt sosem kaptam meg, s már nem is kapom.

Drága dolog a boldogság, mivel megfizethetetlen!

Summa summarum

Bárki élhet idézőjelben, boldogan, hazudhatja magának, hogy minden rendben van, hogy tulajdonképpen megvan mindenem, és jó ez így. Kérdezem, ha odaáll a tükör elé és kimondja magának, boldog vagyok, ott lesz-e az a semmivel össze nem téveszthető őszinte mosoly az arcán?

Gondolhatják most sokan, csak jártatom a szám, s ki ez az ember, aki csak így dobálódzik a szavakkal? Nem célom, hogy elismerjenek, szeressenek, nekem elég, ha lesz olyan ember, aki felismeri e sorok közt önmagát és mer változtatni, amíg nincs késő, mert…

…az élet, egy soha vissza nem térő alkalom!

Én is voltam romboló helyzetekben, nem ismeretlen számomra az, amiről szól az írásom, mertem s akartam változtatni, mert úgy éreztem, szép lassan elmegy az élet mellettem észrevétlenül.

Megéri változtatni, avagy sem? Döntse el mindenki, maga!

A siker ára

A sikernek „csupán” ára van s nem titka. Kérdés bevállalod e, megfizetni az árát. A nemek hozzák meg az igeneket, ha képes vagy bevállalni a kudarcokat, a buktatókat s bukásokat máris tettél a sikeredért. Sok sikeres ember eleinte mindinkább sikertelen volt, merték feladni a biztost a bizonytalanért, ki mertek lépni a komfortzónájukból. Te bevállalnád mindezt? Korábban én is magamnak szegeztem e kérdést, s nem volt egyből igen a válaszom. Az idő múlásával, felismertem, a kockázat bevállalása, nyeremény lehetőségét hordozza. A sikerre nincs garancia, de a fejlődésre igen. A kudarcaim s a sorozatos elbukások hozták a legnagyobb mértékű fejlődést számomra, több értelemben is. Az élet korábban teljesen falhoz állított, de nem álltam meg, ugyan egy gyógyíthatatlan egészségügyi kihívás keresztezte utam, de mégis kiléptem az ismeretlenbe. Az ismeretlen, csodát rejt! Eddig mások is meséltek erről, akik már megtapasztalták, immáron én is tudom, hogy ez nem legenda, hanem igazság. A közelmúltban is amatőr fotósként kaptam egy esküvői fotózásra felkérést, amitől tele is lett a nadrágom, aztán belevágtam, mert tudtam a sikerhez be kell vállalnom az ismeretlenbe való kilépést és a kudarc, bukás lehetőségét. Sikerem lett, a kockázat, nyereséghez vezetett, nyertem értékes tapasztalatokat, melyekkel sokkal többet nyertem, mint az anyagi részével. Nincsen rózsa tövis nélkül, mint ahogyan siker sincs sikertelenség nélkül.

Fotó: Jozsef Csik
© 2015 All rights reserved J. C. Photography

A föld: az anyaöl...

,,A föld: az anyaöl – s a kripta mélye;
Folyvást temet – és folyvást szül a méhe.
És bármit szül is, édes gyermeke:
Egyként táplálja éltető teje.
Tengernyi magzat – s egy se hasztalan,
Mert mindenkinek, más-más haszna van.
A természet varázsát ontja bőven:
A fűben, a virágban és a kőben.
Ó, nincs a földön oly silány anyag,
Mely így vagy úgy ne szolgálná javad;
De nincs oly jó, melyben ne volna vész,
Ha balga módra vele visszaélsz!
A virtus bűn, ha jó irányt feled,
S a bűn – jó úton – virtussá lehet.
E kis virágszál gyenge levele
Méreggel és balzsammal van tele.
Szagold – s szíved gyönyörtől ittasul:
Ízleld, s szemedre örök éj borul.
Két ellenséges király táboroz
Emberben, fűben: a Jó és a Rossz.
És hol a Rossz erősebb haddal áll,
Az élet hervad – tort ül a Halál."

William Shakespeare

Az alázat…

Tapasztalom, ki hogyan van e fogalom jelentésével, természetesen elfogadom, hogy úgy értelmezik e mély értelmű szavunk, ahogyan az számukra, elfogadható. Szeretném viszont én is leírni, hogyan értelmezem e szavunk. Alázattal lenni mások iránt jó dolog, alázatos vagyok, amikor a szeretet vezérel és elfogadom a másik ember lényét, nem akarom megváltoztatni, nem akarom ráerőltetni, hogy olyanná váljon, amilyenné esetleg én akarnám, hogy változzon. Viszont az alázat nem egyenlő, önmagam megalázásával. A másik ember akarhat bármit, próbálkozhat rám erőltetni az akaratát, de én döntöm el, mit engedek meg magamnak, így van, jól olvasod, nem neki, hanem magamnak. Alázatos vagyok, ha elfogadom, hogy ő ilyen és rám akarja erőltetni az akaratát, nem akarom megváltoztatni, hogy ne akarja rám erőltetni a saját akaratát, csupán elfogadom, és nem engedem, hogy az akarata érvényesüljön bennem. A hajót is csak akkor tudja elsüllyeszteni a víz, ha beengedi azt önmagába. Alázattal akkor vagyok önmagam iránt, ha tiszteletben tartom a személyes szabadságom és nem engedem meg magamnak, hogy a másik akarata érvényesüljön bennem, oly módon, hogy én azt nem akarom. Tehát ha valaki alázatosnak tartja önmagát, de közben engedi, hogy mások akarata, az ő saját akarata ellenére érvényesül önmagában, akkor már máris nem alázatos, hiszen mintegy megalázza önmagát, sutba dobva a személyes szabadságát. Alázat, ha nem csak mások, hanem önmagam irányában is alázattal viselkedek. Amíg az ember nem tiszteli önmagát és nem tiszteli a saját személye szabadságát, nem a saját útját járja, hiszen nem oda megy, ahova szeretne menni, hanem ahova mások vezetik!

Köszönöm, hogy elolvastad a soraim és megtiszteltél a figyelmeddel!

Szeretettel: József

Só és cukor

Élet. Az élet alapvetően se nem szép, se nem jó, hanem egy semleges állapot egy közeg, amit olyanná tudsz színezni, fűszerezni amilyenné csak akarod, teremted. Ha ízekben gazdag létre vágysz, fűszerezd be az életed. A jó nem létezhet rossz nélkül a jin sem a jang nélkül, vagyis létezhetnek, de egymás nélkül létük értelmetlen. A kerek egészhez kellenek a felek, a részletek. A jó íz világhoz nélkülözhetetlenek az ízek, olyan ízek, melyek önmagukban nem biztos, hogy kellemesek. A sót megkóstolva, elgondolkodsz, biztosan van más, ami finomabb, de ha belegondolsz, képzeld csak el milyen lenne egy egy étel só nélkül. A só önmagában tehát nem biztos, hogy a legfinomabb választás, de ha belekevered az ételbe a többi íz mellé, valami egészen finom képes megszületni, viszont jusson eszedbe, ha túlzásba viszed az étel, akkor szintén élvezhetetlenné válik. Az élet velejárója a boldogság, az öröm, a keserűség és a fájdalom egyaránt. Ha az arányok jók, az életed finommá, és élvezetessé válik. Válj léted mesterszakácsává, használd a fűszereket, ne dobd ki egyikét se ne fojts, le semmit mindinkább találd meg a helyes arányokat, hogy az életed finom és élvezetessé váljon. A fájdalom ugyanolyan fontos, mint az öröm kellenek az élethez, mint a só és a cukor az ételhez.

Aranykor?

Biztosan észrevettétek már milyen változások mennek a Világban. Amint figyeltem az eseményeket s tapasztaltam, jöttek felismerések, melyeket most írásban összefoglalok, aki befogadó az információra, meghallja az üzenetét.

Jómagam is több szerveződésben veszek részt, reiki klub, boldogság klub s egy reikis hétvége, mely legutóbbit épp szervezek.

Felfigyeltem rá, hogy országossá fejlődte ki magát, az ún. spirituális szerveződés, értem ez alatt a spirituális csoportok létrejöttét, valami mély változás előszelének érzékelem e történéseket. A hasonló mentalitású, érdeklődési körű emberek mintha valahogy most kiemeltebben vonzanák egymást.

Reiki társaimmal beszéltünk róla, erős energiák nyilvánulnak meg körülöttünk melyek átmenetileg nehéz megtapasztalásokat is eredményezhetnek, testi lelki gyors állapotváltozásokat. Asztrológus ismerősöm is említette, valami mély változáson, megújuláson megy át a világunk.

Évekkel ezelőtt tapasztaltam meg először a velem hasonló gondolkodású emberekkel a vonzást, melynek révén egészen messzi országokból, kontinensekről ismerhettem meg embereket, akikkel sok dologban egyetértettünk.

Eljutottam arra a következtetésre, hogy ami megnyilvánult a gondolatainkban, egy helyről áramlanak felénk, elgondolásaink alapján a kollektív tudatból. Tudva lévő, ott a már megtapasztaltak esszenciája van, tehát véleményem szerint, már a korábban megéltek történnek újra, hisz minden elmúlást, az új megszületése követ. Aranykor? Meglehet

Az egészen magas frekvenciájú rezgések aranyhoz hasonló színekben jelennek meg, szerintem az aranykor ezen emelkedett rezgések életünkben való megjelenését eredményezi. Az arany jelző utalhat e rezgés tartományra.

A sok kapcsolódást mint energiahálót képzelem, képzeljük el, mely mintegy magába szippantja a vele hasonló rezgésű embereket. A jelen népcsoportbeli áthelyeződéseknek is lehet köze ehhez szerény véleményem szerint, talán nem is minden tudatos.

Saját életemben is tapasztalom, a mély változásokat, melyek most felerősödni látszanak, tapasztalataim alapján.

Médiumok is egyre több információt csatornáznak le, felkészítve a változásra az embereket. Nem tartom kizártnak, hogy a világ 2 részre bomlik átmenetileg, a középréteg felszámolódni látszik.

Gondolataimban úgy jelenik ez meg, hogy a hasonló szinten lévők egységbe kerülnek s majd a teljes kiegyenlítődés hozza el a teljes egységet, mint amikor a hideg és a meleg vizet egybe öntjük. Sem a túl hideg sem a túl meleg nem a legélhetőbb közeg, a kiegyenlítődés teremti meg majd az igazán élhető közeget.

Minden átmenet nehézséggel járhat, végül is hajnal előtt a legsötétebb az éj, mint ahogyan a régi halála hozza meg az új megszületését…
Kívánom érjük el a kritikus tömeget, hogy megszülethessen az új kor, kívánok továbbá sok erőt a velünk hasonlóan gondolkodónak!
Szerintem a mi dolgunk, hogy világítsunk, legyünk világítótornyok az élet tengerén eltévedt társainknak.

Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket!
Szeretettel: József