"Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent..."
/William Blake/

2022. november 17., csütörtök

Karmikus tartozás

Nem rég hallottam valami hasonlóról, melyen elgondolkodtam. Valakinek valaki megmentette az életét és állítólag ezért ők mindörökre egymás elkötelezetteivé váltak. Nos nem gondolom, hogy azért vagyunk itt a Földön, hogy bárki felé is örökké tartozva éljük az életünk. Aki megmentette az életünk, abban volt az ok, a megmentésünk lett az okozat. Az ő cselekménye, az ő karmája, NEM A MIÉNK!!!!

A karma belőlünk indul, DE felénk tart, ami teszek mással pont azt teszik majd velem is, mert a tett energia mintája, ugyanolyan energiamintát fog vonzani, mivel az univerzumban nem az ellentétek vonzzák egymást. Tehát, ha valaki megmentette az életem, az ő életét is meg fogja menteni valaki és hogy ki ez nem releváns. Bármit tettek velem előző életben, az mind az „elkövetők” karmája, NEM AZ ENYÉM!!!! Ő felel a tetteiért, én felelek az én tetteimért.

Karmával és Dharmával (szerző megj.: A szanszkrit szavak többárnyalatú jelentéséhez híven jelölheti még a következőket is: törvény, vallás, igazság, kötelesség, tan, lényeg, alapelv. Jelen esetben a vállalt kötelességként értelmezem) érkezünk a Földre, van lehetőségünk megélni a karmánk ás megtapasztalni a dharmánk. A dharmával a vállalásaink fogjuk megtapasztalni. Előző életben valószínűleg a megmentőnk azzal a dharmával született le, amit ő akkor ott meg akart tapasztalni, vagyis úgy döntött meg szeretné tapasztalni milyen valakit megmenteni. Mi eséllyel megmentettünk valakit egy még korábbi létben, és az előző létünkben tapasztalhattuk meg milyen, ha megmentenek minket. Ebből a kis levezetésből is látszik, a megmentőknek ott akkor le is tudtuk a „tartozásunk” mivel lehetővé tettük neki, hogy meg tudja menteni az életünk, ahogyan azt meg akarta tapasztalni a leszületésekor.

Azért vagy itt a Földön, hogy tapasztalj, végezd a dharmád, tapasztald meg a karmád.

Önmagadért vagy itt s nem másért, a Te lelked, a Te életed, a Te karmád, a Te dharmád. Természetesen előző életben lehettünk a megmentőnkkel bármilyen kapcsolatban, itt lehetünk szintén bármilyen kapcsolatban, de attól még szabadok vagyunk, szabadnak születtünk.

Tartozni csupán magadnak tartozol a tetteidért és a vállalt életfeladatokért!


 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése