"Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent..."
/William Blake/

2013. szeptember 5., csütörtök

Gondolataim s tapasztalataim a Keringés Törvényéről



Pár nappal ezelőtt néztem meg egy filmet a keringés törvényéről Randy Gage előadásában. Sok mindenen elgondolkodtatott a film, a legjobban azon, hogy ideje keringetnem a dolgokat életemben jobban, mint eddig. A filmben szó volt arról, hogy ha bármilyen kevés is a pénzed, ajánlj fel belőle egy kis részt, így egyrészt megszünteti az ember a hiányérzetet, ahogyan erről Anthony Robbins is beszél, másrészt elindul a keringés a pénzügyeinkben.

Az Univerzum határtalan, így azt nem is lehet kimeríteni, ad nekünk, ha mi is adunk másoknak, s itt nem kimondottan a pénzre gondolok. Elgondolkodtam, majd rájöttem, hát persze hogy ad nekünk az Univerzum, ha mi magunk is adunk, hiszen azt vonzzuk, ami bennünk is megvan, s ha bennünk ott van az adás, akkor mi is vonzani fogjuk a adást.

El kezdtem dolgozni egy kiváló termékkel, maga a termék, az én életembe is sok jót hozott egészségügyi kihívásom megoldása felé. A termék nem kimondottan olcsó, mégis úgy érzem, a szervezetemnek szüksége van rá, és úgy döntöttem előteremtem a megvásárlásához szükséges pénzt. Minden, ami új, van, hogy döcögősen indul, hiszen még nincs benne kellő tapasztalatunk, így vagyok e munkával is, ami arra irányul, hogy egyre szélesebb körben ismertessem meg e csodálatos szert, ami oly sok ember életében hozott már áttörést, megoldhatatlannak tűnő egészségügyi kihívásában. Önmagamból kiindulva kötelességemnek érzem és éreztem, hogy elmondjam, elmondhassam Mindenkinek, hogy van megoldás mindenre, bármennyire is megoldhatatlannak tűnik az a kihívás.

Az Univerzum nem mindig abban a formában adja vissza a dolgokat, amilyen formában Te adod. Ad olyan formában, ahogy az a legjobb számunkra, s van, hogy pont olyankor ad, amikor nem is számítunk rá. Nos, megnéztem a költségvetésem és úgy döntöttem a rendelkezésemre álló pénz egy részét felajánlom olyan embernek, akinek nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Megtörtént az adás, felküldtem az Univerzumnak, hadd keringjen.

Dolgoztam tovább a már korábban említett termékkel… Először vártam, vajh mit küld felém az Univerzum, majd elengedtem a várakozásom…

Amint ez megtörtént, elkezdett szállingózni az Univerzum felől az, amit nekem akar adni, először váratlan pillanatokban felvillantak nagyon jó ötletek, hogyan tudnám hatékonyabban terjeszteni a terméket, amit fogyasztok, jöttek úgymond kulcsmondatok, felírtam őket, és csodálattal tapasztaltam, működnek! Korábban már több embert kerestem, meg hogy bemutassam Nekik a terméket, valahogy zárt ajtókat találtam. Adtam és kaptam… Megjött az áttörés, egyre több ember reagál a megkeresésemre, elkezdtek kinyílni az ajtók, előbb résnyire, majd egyre szélesebbre.

Felötlött bennem az a gondolat is, hogy amikor bármiben is siker elérésnek céljával indulunk el, első körben sok munkát igényel… Amikor a gazda elhinti a búzaszemek nem fog másnap aratni, mégis szorgosan szórja szét a magokat. A magok idővel, fejlődésnek indulnak, kicsíráznak, növekednek, közben folyamatos munkát igényelnek a gazdától, s a magok ezt meghálálva, búzakalásszá cseperednek s beérnek, majd a gazda learatja a munkájának sikerét, eredményét. A befektetett munka is pont így működik, a célokat elképzeljük, aztán dolgozunk, ebbe a munkába beletartozik az önmagunkon végzett folyamatos munka is hogy épüljünk testileg, lelkileg. A befektetett munka olyan, mint amikor szétszórja a magokat a gazda, úgymond elhintjük a siker magvait, s ha folyamatosan tápláljuk e magocskákat önmagunkban a munkánkban, azok növekedésnek indulnak, míg végül beérnek és elérjük munkánk gyümölcsét, a sikert.

Röpke gondolkodás után rájöttem, hogy a természet olyan jól működik, érdemes lemodellezni, érdemes követni a példáját MINDENBEN!

Köszönöm, hogy elolvastál, kívánok Neked egészséget, bőséget és sok boldogságot.

Szeretettel:

Joci



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése