"Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent..."
/William Blake/

2014. október 30., csütörtök

A magas koleszterinről...



Olvastam egy posztot a magas koleszterinről. Szóval, a koleszterin nem káros! Egyébként a magas koleszterin a szervezet dehidratáltságának is következménye. Hogyan alakul ki magas koleszterin szint a kevés víz fogyasztása esetén? A szervezetből az agy kap elsődlegesen vizet, minden szervünkkel szemben prioritást élvez. Amint a szervezetben a víz alacsony szintre jut, a szervezet elkezdi raktározni azt, a véredények esetében ez úgy történik, hogy a szervezet elkezdi az erek falát bevonni zsírral, azaz koleszterinnel, így akadályozva meg az erek falán át történő folyadékvesztést. A magas vérnyomás okozója is a kevés folyadék bevitel, mivel a kevés folyadék szint esetén a vérlemezkék zsugorodnak, így nő bennük a nyomás. A koleszterint nem szabad csökkenteni, mert egyrészt a zsírban oldódó vitaminok is benne oldódnak, valamint erősíti az érfalat megnövekedett nyomás esetén. Mind a koleszterinre, mind pedig a magas vérnyomásra megoldás a napi 3 liter víz, no meg persze az egészséges életmód. Fontos figyelni a szervezet víz megtartó képességére is, ami a sómennyiségtől is függ. Ha gyorsan jön a vizelési inger a folyadékfogyasztást követően, akkor a só pótlásról is gondoskodni érdemes.
S MÉG EGYSZER: NAPI 3 LITER VÍZ!!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése