"Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent..."
/William Blake/

2014. szeptember 14., vasárnap

Fókusz

Tapasztalom, amire helyezem a fókuszom s azon tartom folyamatosan az idővel megvalósul, azt elérem. A fizikai is egyből mutatja erre a példát, a szórt fény maximum világítani képes, de ha fókuszáljuk olyan sok energia szabadul fel, hogy akár lángra is tudja lobbantani pl. a papírlapot. Ha el akarsz érni valamit, helyezd rá a fókuszod, ha több mindent is szeretnél elérni, akkor állíts fel egy sorrendet. Pl. ha szeretnél kellő önbizalommal rendelkezni, vagy  szeretnél egy boldog párkapcsolatot, akkor először helyezd a fókuszod az önbizalomra, majd aztán fókuszálj a boldog párkapcsolatra. Ha több mindenre figyelsz, az energiáid is szétszóródnak s végül minden amit el akarsz érni, csak terv marad, ellenben ha egy adott dologra helyezed a fókuszod, akkor telítődve energiával lelkessé és elkötelezetté válsz az adott célt illetően. A sikerhez, motiváltság és elkötelezettség szükséges, mivel így emelkedsz napról napra egyre feljebb. A madár is ha fel akar emelkedni, nem teheti meg hogy felszállás közben megtorpan, töretlenül kell haladnia előre hogy végül a magasba lendüljön. A siker is így következik be, ha egy dolog felé irányítod az energiáid, a sok energia, valóságot fog teremteni, főleg mert mindent, kivétel nélkül, energia alkot, még a sikert is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése