Karma oldás?

Szerintem nagyon súlyos karmákat termel önmagának, aki karmaoldást hirdet, végez, tekintve hogy ő próbál beleavatkozni mások karmájába, pedig azt ő sem megoldani, sem oldani nem tudja. Akik elmennek karmaoldásra, valószínűleg erre a megtapasztalásra vágynak, s így van aki csak tapasztal, de sosem jut el a felismerésig, talán mert nincs is igény benne. A karmáját így egy hamisságot mutató szemüveggel, melynek képe szerint azt megoldotta, tolja tovább önmaga előtt, megoldatlanul. A fogyasztói társadalom lépfenéje hogy majd mindent megveszek, megveszem a feloldozást, bármit, de így csak marad az élethosszig tartó tapasztalás, felismerések nélkül, mely nehéz életutat is von, vonhat maga után... Minden ami velünk történik, annak oka minden esetben mi vagyunk, a megoldás is a mi kizárólagos feladatunk, lehetőségünk.

Felelős vagy Önmagadért

Manapság, mindenki tudatos, mindenki megtesz mindent azért, hogy boldog legyen, ha rosszul érinti valami, megpróbál rajta, még ha nem is esik ínyére, mosolyogni, igyekszik pozitív lenni. Valójában, aki mindig igyekszik mindenben a pozitívat meglátni, igyekszik mindig pozitív lenni, sosem pozitív. Míg nem megy hittel átéléssel a pozitív gondolkodás, a léte, mint tapasztalja, egyre negatívabbá válik. minden az elfogadással kezdődik, ha folyamatosan elfojtom a negatív élményeket, sosem élem meg őket, s ott maradnak lelkünk polcain, ahol így már nem lesz hely a pozitív élményeknek, pozitív megélésnek. Az emberek egyre kevésbé vállalnak felelősséget életükért, egészségükért, s szinte mindenért. Alapvető, egyszerű kérdésekben is segítségért folyamodnak, majd az asztrológusom megmondja, majd az életvezetési tanácsadóm megmondja, majd a párkapcsolati tanácsadóm megmondja stb. Igaz, valóban megmondják, mit lehet tenni, vagy mit érdemes tenni, de esélyes hogy így az ember megerőszakolja önmagát a sorsát. Az ember, ha nem kész valamire, tanácsokért folyamodik, a tanács hatására dönt, viszont ha mégsem az következik be, amit várt, akkor mutogat a tanácsadóra, hogy de hát ő azt javasolta, ő azt mondta stb.. Ha valamire kész vagyok, akkor elindulok a megtapasztalás felé, nem kérek tanácsot, ha nem vagyok kész, tanácsot kérek, mely így magában hordozza azt a veszélyt, hogy felkészületlenül találjuk magunkat egy gyermekvállalás kellő közepén, avagy egy számunkra már nagyon kényelmetlen párkapcsolatban. A tanácsadó sosem azt mutatja, meg merre menj, csak egy utat tár fel előtted, melyen elindulni a Te döntésed kell, hogy legyen. Ha valamiben nagyon bizonytalan vagy, eséllyel nem vagy még kész rá. Tudatosság, sok csapdát rejt, ha mindent tudatosan teszek, mindent tudni akarok, a végén kiderül, semmit sem tudok, csak követem a tudatosság divatját. Tudatosan táplálkozok, tudatosan élek, talán még akkor is, amikor az nekem nyűg. Nyűgként élem meg, semmi kedvem hozzá, na de mások azt mondták így él helyesen az ember. Mások átmentek sok megtapasztaláson, sokan így jutottak el a teljes önismeretig, a felismerésekig, és rájöttek, hogy nekik így jó. Nekem biztos, hogy így jó? Az önismerethez saját tapasztalatainkon át jutunk el a leggyorsabban, ha mindig mindent jó akarok csinálni, ha mindig sikeres akarok lenni, ha tudatosan elkerülöm a negatív megtapasztalásokat, megéléseket, a saját fejlődésem útjába állok. A mai világban a spiritualitást sokan félre értelmezik, igyekeznek megmondani másoknak hogy mi a jó, azt hirdetik, gyere, majd fogjuk a kezed, gyere, majd mi megmutatjuk, hogy kerüld, el az akadályokat stb. Pedig nem ok nélkül tartja a mondás is: mindenki a saját hibáiból tanul. Felelős vagy önmagadért, mindaddig, míg mindenre mástól várod a megoldást, semmit sem oldasz meg, ha nem vállalod be, hogy hibát is véthetsz, és mindent jól akarsz csinálni, sosem fogsz élni igazán, sosem fogod megtapasztalni a határaid s így sosem tudsz felülemelkedni a határaidon, önmagadon.

A megbocsátásról

A megbocsátás elsősorban értünk van, a mi javunk szolgálja, valamint a megbocsátás nem egyenlő az újrakezdéssel pl. az emberi kapcsolatokban, természetesen nem is zárja ki azt. Megbocsátok a másiknak, elengedem és mindenki békében és szabadon halad az útján tovább. A megbocsátással önmagunk oldozzuk el a kellemetlen helyzettől, mint a csónakot a mólótól.

A karmáról

Minden oknak van egy okozata, ha megiszok egy pohár vizet, lényegében az is karma, manapság mint fenyegetettséget említik egyre több helyen a karmát, de semmi több, mint egy ok okozati összefüggés. Amit teszek az belőlem indul ki, az ok bennem van, az okozat rám is hatással lesz amint visszahat rám, ha jót teszek mással, magammal teszek jót, ha rosszat teszek mással, magammal is rosszat teszek. Pl. ha adok, akkor magamnak is adok, de ha meglopok valakit, azzal önmagam is meglopom.

Az összefogásról

Országunkban a legfőbb gond ott gyökeredzik, hogy az emberek nem értik meg, az országban nem párttagok, nem kisebbségek, hanem magyarok élnek... amíg képtelenek az emberek félre tenni vallási, etnikai, politikai nézeteiket egy közös ügyért és célért, minden csak egyre rosszabb lesz... és rosszabb... és rosszabb...

Míg nem egyesülünk egy egységgé, a szebb jövő egy vágyálom marad, az már régen rossz, ha valakinek kell összefogni egyé az egyformán gondolkodókat, majd akkor lesz nemzeti egység, ha mindenki egy emberként a többivel tart. Lehet ugyan ágálni hol ezért, hol azért, mutogatni a másikra stb. a gyűlölet sosem fog felemelni egyetlen Nemzetet sem, mert csak gyűlik és gyűlik, míg ki nem öli a Nemzet fájának a magvát is! Egy Nemzet felemelkedéshez szeretet és összefogás fontos alapkő, e nélkül nem valósul, nem valósulhat meg!

Egységes nemzeti identitástudat a Nemzet felemelkedése titkának a nyitja, a kulcs darabjai ott vannak Mindenki szívében, csupán csak össze kell illeszteni a darabjait. Amíg a Nemzet fájának nincs gyökere, nem hogy lombja, de még törzse sem lehet…

Egyensúly

Pár hete egy régi mérleg került hozzám, picit csalt mérés közben, nem volt teljesen egyensúlyban. Kitakarítottam, a kis emeltyűk kaptak egy pici olajat is, mintegy megszüntettem az apró ellenállásokat, blokkokat. A munka végeztével a mérleget nullára állítottam s a mérleg visszaállt egyensúlyi helyzetébe, immár harmonikusan pontosan működik, mint amikor megszületett a gyárban, jó 50 évvel ezelőtt.

Önvédelem

Van egy pont, amikor az emberben elfojtás keletkezik a probléma "túl" békés kezelésében. A feszültséget olyankor hagyom villámként kisülni és így levezetődni. Tanultam harcművészetet és van, amikor a békés megoldás nem vezet célra, előfordul, hogy pajzsot, kardot kell ragadni, melynek neki rontva a támadó személy sérülhet.

A módszereink idővel finomodnak, fejlődésünk függvényében, de amíg ezen a szinten vagyok, nem fojtom el azt, ami még bennem van, lesz majd amikor már nem lesz dolgom a támadások ilyen módon történő rendezésével.

Amíg szükségem van valamire, addig csak elfojtom, ha mellőzöm. Majd eljön egy olyan érettségi szint, ahol már nem lesz rá szükségem, akkor már nem keletkezik elfojtás. Amíg az ember pl. mankóra van utalva, ha azt eldobja magától, pofára esik, de ha dolgozik önmagán és felépül, nem lesz tovább dolga a mankóval, s ha elengedi, pofára sem fog esni.

Végül. Ha nem tapasztalom, meg amiben most vagyok, hogy emelkednék rajta felül? :)