Van egy pont, amikor az emberben
elfojtás keletkezik a probléma "túl" békés kezelésében. A
feszültséget olyankor hagyom villámként kisülni és így levezetődni. Tanultam
harcművészetet és van, amikor a békés megoldás nem vezet célra, előfordul, hogy
pajzsot, kardot kell ragadni, melynek neki rontva a támadó személy sérülhet.
A módszereink idővel finomodnak,
fejlődésünk függvényében, de amíg ezen a szinten vagyok, nem fojtom el azt, ami
még bennem van, lesz majd amikor már nem lesz dolgom a támadások ilyen módon
történő rendezésével.
Amíg szükségem van valamire,
addig csak elfojtom, ha mellőzöm. Majd eljön egy olyan érettségi szint, ahol már
nem lesz rá szükségem, akkor már nem keletkezik elfojtás. Amíg az ember pl.
mankóra van utalva, ha azt eldobja magától, pofára esik, de ha dolgozik önmagán
és felépül, nem lesz tovább dolga a mankóval, s ha elengedi, pofára sem fog
esni.
Végül. Ha nem tapasztalom, meg
amiben most vagyok, hogy emelkednék rajta felül? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése