"Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent..."
/William Blake/

2012. július 19., csütörtök

karma-asztrológia...

"A nagy „kedvencem” a karma-asztrológia. A baj csak az, hogy aki ezt a szót kiejti, az csupán két dologgal nincsen tisztában ezzel kapcsolatban: a karma fogalmával, és az asztrológia fogalmával. A karma egy szanszkrit szó. Azt jelenti, hogy a tetteimnek, amiket elkövetek, következményei vannak. De minden tettemnek következményei vannak. Nincs olyan tettem, aminek ne lenne következménye. Manapság ez is egy furcsa dolog, hogy a karma valami olyasmi az emberek szemében, mint valami parazita, valami rossz dolog. De miért van ez? Azért, mert mindentől félünk, rettegünk, ami rossz, és szeretnénk megkapni azt ami jó. A cselekedeteink, sőt, a gondolataink következményei is karmikus jelentőséggel bírnak. A keresztény tanítás szerint, amikor megkérdik Jézust, hogy vissza lehet-e adni az asszonynak a házasságlevelet, ha már nem akarunk vele élni, az így felel: „Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”. A házasságtöréssel kapcsolatban ezt mondja: „Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.”. Kemény szavak. Nagyon nehéz nem gondolni valakire. Nagyon nehéz. Különösen, ha „meghívja” az animnádat, vagy az animusodat. „Ne kívánd el embertársad házát, ne kívánd el embertársad feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé.” Visszatérve a karmához. A dolgok nem jók vagy rosszak, mi bélyegezzük őket annak. Az ember lelke töretlenül halad azon az úton, hogy az úgynevezett paradicsomi állapotból kicsöppenve és a dualitás kettősségének a tudatába, mint szakadékba lezuhanva emelkedjen fölfelé. Megpróbálja ismét a világosságba emelni a lelkét. De hát újból és újból megtévesztenek azok a hatások, amelyek érnek. És ezek olyan "csapdák", melyekbe újra és újra bele lehet ragadni. Ez a karma. Az asztrológia az életről szól, az élet jelenségeiről. Nincs olyan terület, melyre az asztrológiának ne lenne válasza. Ilyen értelemben leírja magát az életet, mint a karmikus összefüggések láncolatát. Nincs olyan asztrológia, ami kívül van a karmán. Az asztrológia is, ha úgy tetszik, "maga a karma". De karma-asztrológia nincs! Aki karma-asztrológiát hirdet, az azt mondja, hogy az asztrológusok mondanak mindenfélét, de ő valami fontosabbat. Nem kevesebbet állít, mint hogy ismeri az ember életét visszafelé és előrefelé is. Azért egy kis alázatra szükség lenne némely embernél. Én már a délutánommal is bizonytalan vagyok, nem a jövőmmel…"

szerző: Kalo Jenő a Magyar Asztrológusok Szövetségének elnöke


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése